Elváltan, egyedül neveltem a három gyerekem. Sikertelen házasság, majd válás, fix és alacsony közalkalmazotti bér, devizahiteles lakás. Volt itt mindenféle hátrány. Sosem foglalkoztam a nehezítő körülményekkel, valahogy az évek alatt úgy alakult, hogy minden gátló tényezőt egyfajta akaraterő-próbának könyveltem el, kihívásnak, hogy meg tudom -e tenni, képes vagyok -e rá, megoldom-e.

Minél rosszabbak voltak a kilátások, annál jobban törekedtem a megoldásra. Konokság és dac jellemzett, és valamiféle kitartó elszántság, vak hit, hogy egyszer nekem is lesz egy csodaszép házam.

Sem a lehetőségeim, sem az akkori helyzetem nem támasztotta alá ennek az álomnak a realitását.... de én tudtam, hogy ez meg van írva. És kész. :)

Sokat kerestem, kutattam, végül a fiam barátnője tudott egy eladó ingatlant, ami nem volt drága, még nem hirdették és sürgősen kellett a tulajoknak a pénz, hiszen váltak.

A ház a városban volt ahol éltem, pontosabban a város szélén, a legeldugottabb részen, külterületen.

Egy szép téli napon néztem meg. Hó épp nem esett, szürke ködös pára mindenhol, kihalt utca közepén árválkodott a kiszemelt. Közel s távol nem állt másik ház a dombtetőn. Óvatosan közelítettem, az udvaron árva farönk, balta beleállítva. A kerítés hiányos, kertkapu bedőlve. A csendes szemlélődést kutyaugatás zavarta meg, két álmos bulldog feszítette láncát fenyegetve, kérdőn nézve rám, hogy mi a fészkes fenét keresek én itt? A nagy zajra - lehet, hogy sikítottam ijedtemben - kijött a kedves gazda. Amolyan Rumcájsz filing, kócos haj, bozontos szakáll, végig mért, majd az ebeket csendre intette.

- Jöjjön csak be... invitált.

Merész voltam, a család tudta hol vagyok - így bemerészkedtem az udvarra. Elsőre sem másodikra sem értettem, hogy tudott itt élni... Az udvart egy bozótos takarta, pontosabban a bozótos volt az udvar.

A ház vakolata potyogott, a tető hullámzott. A kis házban füst, korom, cigiszag kombinációja. 

- Konyha, fürdő, wc, és két kisszoba - sorolta a tulaj. A konyha közepén létra vezetett az emeletre. A falak mocskosak, ajtó egy sem, minden helyiségbe boltív vezetett. Az egyik kisszoba elbarikádozva, egy kiskutyának rendezték be, aki összkomfortot értelmezett és ott is pisilt. A másik szobában ágy, a falon zsíros fejfolt és szemben egy tv.

- Digi van, víz, villany és központi fűtés. A telek körbe van kerítve, talán teljesen, nem tudom pontosan, évek óta nem jártam körbe - mondta zavartan.

Valamit motyogtam, hogy még átgondolom, megbeszélem otthon, vagy ilyesmi, a felajánlott kávét nem fogadtam el, még utoljára körülnéztem alaposan és elköszöntem.

Fura, igazából nem éreztem semmit. Okés, a pasi nem volt bizalomgerjesztő, de maga a ház, a telek nem vonzott de nem is taszított. Otthon persze máson sem járt az agyam mint azon, hogy belevágjak e? Maradhatnék a lakásomban, fizetném még 30 évig a hitelt, nézegethetném a városlakókat a hatodik emeletről.

Mindig és mindenben van választásunk - úgy gondolom. Mindkét előttem álló lehetőség tele volt nehézséggel, mégis akkor, feltehetően a folyton bajt, nehézséget kereső énemnek köszönhetően felhívtam a tulajt: Megveszem a házat!